A Sándor napot idén többféleképpen is megünnepeltük. Egyrészt ünnepi menüt készítettem, másrészt pedig gasztrotúrára indultunk 2 célpontot érintve. Tudom, hogy ez gyermektelen embereknek nevetségesnek tűnik, nekünk azonban ez is nagy vállalkozásnak tűnt.
Elsőként régen látott, kedvenc éttermükbe foglaltunk asztalt, a sokak számára ismert Trattoria Pomo D'oroba. Kicsit átalakították az egy évvel ezelőtti kinézetéhez képest, de nem erre voltunk kíváncsiak. Vajon a konyha a régi maradt-e?
Előételnek klasszikus Minestrone-t, illetve friss házi makarónit választottunk articsókával. Az articsóka számomra őrült nagy kedvenc, annyira sajnálom, hogy nem vagyunk articsóka termelő ország....Mindegy. Lássuk a minestrone-t: hmmm, pestoval tálalták, finom volt, DE ettem már jobbat is. Például a férjem Édesanyjáét, aki kiválóan készíti. Ha nyáron eljön a szezonja, leírom a receptjét. Sebaj, gondoltam, és belekóstoltam a makaróniba: hát az isteni volt! A tészta kemény, de ruganyos, a közepe roppant, a szósz tele articsókával, és friss fűszerrel. Igazán remek előétel volt!
Nos, a továbbiakban már csak a főételen izgultam. Szerencsére nem kellett, ugyanis hamarosan megkaptuk, és sok baj nem érte. A kacsamellemet rózsaszínre hagyták, libamáj szósszal megöntözték, és vörösboros körte kísérte. A Saltimbocca pedig szintén korrekt fogásnak bizonyult. Az édességek standard jók voltak, reprodukálhatóak.
Azt hiszem ez volt az első alakalom, hogy hírességek nélkül ettük végig a menüt. Valószínűleg megváltozott némileg a törzsközönség, de a konyha továbbra is kitűnő maradt. Az ebéd végén betértük az étterem melleti delikát üzletbe. Vettünk némi prosciuttot, eredeti gorgonzola dolcet, és 4 éves balzsamecetet.
Ezek után folytattuk untunkat a Culinarisba. Biztos sokaknak úgy tűnik, hol éltem én eddig, hogy még nem jártam ott, de megmondom őszintén hiába hallottam már róla, egyszerűen kiesik az én látószögemből, a város másik végében lakunk, így nem valószínű, hogy ezek után is napi vendégnek számítanék ott. Aki hozzám hasonlóan nem volt még a Culinarisban, annak elmesélem, hogy ez olyan Delikát üzlet, ahol rengeteg minden kapható: én célirányosan mentem, mert már évek óta vágyom arra, hogy creme fraiche-t vegyek valahol. Na itt, lehet kapni! Ezen kívűl van rengeteg szósz, mártás, chutney, ecet, olaj, friss és szárított fűszer, tészta, szóval minden. Egy valami nem volt: friss articsóka. Csak konzerv. Vettünk még néhány dolgot, például narancsolajat. De levendula olajat is kerestem, az sem volt. Volt viszont creme fraiche! És amikor hazatértünk, a gyerekek elaludtak, lelopóztam a konyhába, és csillogó szemmel rávetettem magam. Háát, eddig már sokfélét képzeltem róla, de nem ilyennek. Az íze leginkább a tejfölre emlékeztet. Igen, kicsit savnyú, de zsírosabb. És emlékezet a mascarponéra is, így szerintem a creme fraiche nem más, mint a mascarpone és a 20 %-os tejföl tökéletes házassága!
