2014. március 10., hétfő

VÉRNARANCSOS PITE MÁKOS OMLÓS TÉSZTÁVAL




Ezek a vérnarancsok az idei tél utolsó példányai attól tartok. Már csak arra vártak, hogy legyen némi napfény, ami melengetően megsüti őket, hogy méltóképpen megörökíthessem. A citomkrémes pite mintájára készült, mégis némi változtatással. A krémbe kevesebb cukor került, mintha citrommal készült volna, a másik pedig hogy a hagyományos omlós tészta helyett egész mák is merült bele. Szuper párosítás volt, citrommal is megér egy próbát. 
Egy valamit mindenképpen megjegyeznék itt: sajnos sokáig sütöttem a hasonló pitéket úgy, hogy a krém már sütés előtt összekapódott. Most volt időm alaposan utánaolvasni és megtudtam, hogy ha az ember a tojás-tejszín-cukor keverékhez adja a citrom vagy narancslevet, a gyümölcs savassága azonnal kicsaphatja mind a tojás mind a tejfehérjéket. Ha azonban először a gyümölcslevet cukorral édesítjük (ezáltal veszít a savaságából) és utána adjuk hozzá a tojás-tejszín keveréket elkerülhető a kicsapódás. Én így tettem és működött :-) 


Hozzávalók egy négyszögletes piteformához:

a tésztához:
175 liszt
100 gr sótlan vaj
50 gr porcukor
2 ek egész mák
1 tojás sárgája
1-2 ek hideg víz

1 tojás fehérje a kenéshez

a krémhez:
3-4 db vérnarancs (mérettől függően)
3 nagy tojás
100-150 gr porcukor (vagy ízlés szerint)
100 ml tejszín 

porcukor a szóráshoz


  1. Elkészítem először a tésztát: a lisztet az egész mákkal, vajjal, cukorral elkeverem, amíg morzsalékos nem lesz. Ekkor hozzáadom a tojás sárgáját és egy kanál vizet. Tovább dolgozom amíg összeáll, ha szükséges még egy kanál vizet adok hozzá. Összegyúrom labdává és  folpackba csomagolva 15- de még jobb ha 30 percre behűtöm. 
  2. Ezután lisztezett deszkán kinyújtom kb 3-4 mm vastagságúra. Kibélelem vele a formát, a széleinél a tésztát jól belenyomkodom, majd ismét 30  percre behűtöm. 
  3. A sütőt előmelegítem 200 fokra. A tésztával bélelt formára egy nagyobb darab sütőpapírt teszek és nehezéknek babot vagy lencsét, majd ezzel együtt kb 12-15 perc alatt megsütöm. (vakra sütés)
  4. Eltávolítom a nehezéket és újabb 5-8 percre visszateszem sülni. Közben a tojást szétválasztom és a fehérjét villával kissé felverem majd megkenem vele a meleg tésztát. (így a töltelék nem fogja eláztatni). A sütőt leveszem 150-160 fokra, majd elkészítem a krémet. 
  5. A narancs levét és a cukrot egy tálban összekeverem, megvárom míg a cukor feloldódik. A tojásokat, tejszínt habverővel elkeverem és lassan hozzáadom a narancsok levéhez. Óvatosan az alapra öntöm és kb 30-35 percig sütöm, amíg a közepe már éppen nem folyik. 
  6. Hagyom kihűlni, majd porcukorral meghintve tálalom. 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése