2012. január 6., péntek

SVÉD HÚSGOLYÓK ÁFONYA SZÓSSZAL

Egyik nap Zsófival sétáltattuk a gyerekeket, és amikor ebédidőben szétváltunk megkérdeztem: "Nálatok mi lesz ma az ebéd?". "Svéd húsgolyók." Később kiderült, hogy előre gyártott formában volt (nem is tudtam, hogy így is hozzá lehet már jutni), de nagyon jó ötlet volt ahhoz, hogy bevillanjon, milyen régóta nem ettem ilyet. Kb egy évtizede nem ettem az IKEA-ban, vásárolni is csak ritkán, de az ízére kiválóan emlékeztem. Azért biztos, ami biztos alapon átfutottam az angol nyelvű irodalmat, osztottam-szoroztam és megalkottam az én "tökéletes" húsgolyóimat. Ezek ugyanis nem serpenyőben, bő olajban sültek, hanem sütőben. Mindez egyébként Boldika névnapjára készült (utána répatortát is kapott), mert a fiatal úr húsimádó, és szerencsére neki is nagyon ízlett. Sőt, a bátyja hazatérve szintén rávetette magát, pedig éppen előtte fejezte be az oviban az ebédet. Elkészítése egyszerű, tálalni pedig sok mindennel lehet: rizzsel, krumplival, tésztával, mi most éppen salátát választottuk hozzá.




Hozzávalók 4 személyre:

80 dkg marhalapocka darálva
10 dkg száraz fehér kenyér héj nélkül
kb 1,5 dl tej az áztatáshoz
2 tojás
fél fej vöröshagyma
1 evőkanál só
bors




a szószhoz:


1 evőkanál liszt
2 dl húsleves
1-2 evőkanál vörös áfonya lekvár
1 dl tejszín

bors


a tálaláshoz apróra vágott petrezselyem 


A száraz kenyérbelet beáztatom tejbe. A darált húst egy tálba teszem és összekeverem az apróra vágott hagymával, sóval, borssal, majd hozzáadom a kinyomkodott kenyeret, tojásokat és alaposan összegyúrom a masszát. A sütőt előmelegítem 190 fokra, légkeveréssel. Előveszek egy nagy méretű tepsit, általában a sütőhöz adott tepsit használom ehhez, és vékonyan megkenem olívaolajjal. A masszából vizes kézzel gombócokat formázok és a tepsibe helyezem őket. Ha mind megvan, a tetejüket is vékonyan ecsettel vagy kis sugárban megkenem olíva olajjal, így nem száradnak ki sütés közben. 15-20 percig sütöm az egyik oldalát, majd átforgatom és 10 percig a másik oldalát. Ekkorra szépen megpirulnak. Ha nem, akkor még tegyük vissza pár percre. És most jön az ügyeskedés: kiszedem a golyókat a tepsiből, és a tepsi alján maradt szafthoz, hozzáöntöm a húslevest. Ez a leves fel fogja oldani a lesült pici darabokat, egy fakanállal erre rá is segítek, és óvatosan, hiszen a tepsi még meleg, ezt a levet egy lábasba szűröm. Fontos, hogy szűrjük át, mert így sima mártásunk lesz a legvégén. Ha ez megvan, a lábast tűzre teszem, alacsony hőmérsékleten habverővel belekeverem a lisztet, és csomómentes állapotig keverem. Ha besűrösödött, leveszem a tűzről és hozzákeverem a tejszínt. Újra összeforralom, jöhet bele a vörös áfonya lekvár. Mivel én házi, saját készítésűt használtam, figyeljünk arra, hogy 1 vagy 2 evőkanállal teszünk. Ha nagyon édes, 1 is elég. Fontos, hogy vörös áfonya legyen, ne pedig fekete. Természetesen darabos és magos lehet, nem kell passzírozott. Ha mindez megvan kóstolás. Biztosan kell bele só, bors. Ha tökéletes levesszük és a gyolyókat meglocsoljuk vele, majd petrezselymet szórunk a tetejére.



mini répatorta, mert az ünnepelt azt imádja


mini répatorta orange curd-del, recept nélkül :-)

1 megjegyzés:

  1. Kedves Emma!

    Véletlenül tévedtem az oldaladra. Gyakran kutakodok receptek után a neten.
    Gratulálni szeretnék a blogodhoz. Egyszerűen kiemelkedő. Minden szempontból tökéletes: maga az oldal megjelenése, a receptek, a képek. Nagyon igényes. Harmóniát sugároz. Azt hiszem ezután rendszeres olvasód leszek.

    Üdvözlettel:
    Anikó

    VálaszTörlés